2010. június 1., kedd

Fasírt ebédre

Itt a kovászos uborka ideje, azaz itt lenne, ha nem ömlene az eső már 2. hete és a nap nem bújna el a csúnya felhők mögé.
Én már több mint két hete megvettem a kovászolni való uborkát, ami ugrásra készen várta a hűtőben, hogy elkezdhesse a napfürdőt a kapros, fokhagymás lében.
Szerencsére egy héttel ezelőtt váratlanul kisütött a nap. Nosza nekiestem az uborkáknak megmostam őket, a végükből lecsíptem egy kicsit és ahogy a nagymamámtól tanultam, hosszában bevagdostam. Vizet forraltam, amibe sót tettem (1l vízhez 3 dkg só). A veteményesből csipkedtem egy maréknyi kaprot, majd 2 gerezd fokhagymát megpucoltam. A fűszereket 2 adagra osztottam, az egyik fele belekerült az üveg aljára, erre rákerült az uborka és a sort a másik adag fűszer zárta. Az uborkára annyi sós vizet öntöttem, hogy ellepje. Végül jött az elmaradhatatlan kenyér. Pár perc múlva pótolni kell egy kevés vizet, mert a kenyér felszívja. Ha ezzel megvagyunk irány a napozás.
Én estére beviszem a házba, hogy ne hűljön le nagyon és reggel újra kikerül a teraszra.
Amiért leírtam a kovászos uborka receptjét az a következő recept miatt volt.
Fasírt uborkás pecsenyelében
Hozzávalók:
40 dkg darált hús
1-1 fej vörös és lilahagyma
2 gerezd fokhagyma
1 teáskanál majoránna
1 nagy szelet kenyér vagy 1 db zsömle
só, bors
zsemlemorzsa
4 db kovászos uborka
1 evőkanál liszt
5 dl húsleves
A kenyeret beáztatom vízbe. A hagymák felét apróra vágom és 1 evőkanál olajon üvegesre pirítom.  
A húshoz hozzáadom a fűszereket, a lepirított hagymát és a kinyomkodott kenyeret majd alaposan összegyúrom őket. A fasírtból cipót formálok majd meghempergetem a zsemlemorzsába. A húst tepsibe teszem, a maradék hagymát nagyobb darabokra szelem és köré szórom. A tepsibe öntök 1 dl vizet és beteszem a 180 fokos előmelegített sütőbe. 
1 óráig sütöm, közben a pecsenyelével megöntözöm. Nekem legalább 2x pótolnom kellett a vizet. 
Miután kész, a pecsenyelevet átteszem egy kisebb lábosba, hozzáöntöm a levest és 5 percig forralom. Végül leszűröm, hozzákeverem a lisztet, az apróra felszeletelt uborkát és addig főzöm míg besűrűsödik.
Tört krumplival tálalom. A hús szeletelését csak akkor kezdjük el ha már egy kicsit állt, különben szétesnek a szeletek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails