2012. február 28., kedd

Játékok unatkozó gyerekeknek

Tomival most jó sok időt fogunk kettesben tölteni.
Jár is az agyam, hogy mivel üssük majd el a délelőtti óráinkat.

A múlt héten apukájával csináltak parafadugóból hajót. Gondolom ez más fiús gyerkőcnél is sűrűn előfordul.
A parafadugókat ragasztópisztollyal ragasztották össze. Az árbocot hurkapálcikából készítették, előtte a  parafába dugóhúzóval lyukat nyomtak.
A matrózok is parafából készültek, alkoholos tollal rajzolva.




Egy másik unaloműző, amit máskor is előlehet majd venni, a fényképezőgép.
Gabitól kaptam az ötletet, mert ők is így csinálják.
Gyógyszeres dobozból, WC-papír gurigából készül.


A dobozon kivágtam egy akkora lyukat, ami egy icike-picikével kisebb mint a guriga, így ragasztás nélkül is szorosan bennmarad. A kukucskálót ollóval kivágtam.
Az exponáló gomb és a kép visszanéző  előre, hátra tekerő gombja miltonkapoccsal készült.
A képernyő fekete karton.
Tomi kérte, hogy ragasszunk rá egy tűzoltóautót, mintha azt fényképezte volna le.
Végül lefestettem az elejét.

Végül egy labdás játék.
A folyosóra leültünk egymással szemben, magunk közé tettünk egy sámlit.
A feladat a következő:
 - át kell gurítani a labdát a lábak között
 - úgy kell dobni a másiknak a labdát, hogy átrepüljön a sámli felett
 - kicsit nehezebb, hogy egyet pattanjon a sámli tetején
 - egyszer a jobb, egyszer a bal oldalánál kell elgurítani
Tominak nagyon tetszett, kihívásnak érezte a feladatokat. A végén csak rugdostuk vagy egymásnak dobáltuk a labdát.


2012. február 26., vasárnap

Bárányhimlő

Sajnos vagy szerencse, minket is utolért a bárányhimlő.
Sajnos, mert nagyon szenved tőle Tomi, szerencse, hogy közel 5 évesen és nem később.
Mivel nagyon sok a félelem a  bárányhimlővel kapcsolatban, és a gyerekgyógyászatban dolgozom, ezért úgy éreztem írnom kell róla pár sort.

Gergő kicsenek havonta, két havonta szenvedett a krupptól, illetve folyamatosan hurutos volt az allergiája miatt. Ezért neki beadattuk a bárányhimlő elleni védőoltást, nem szerettük volna, ha még ezzel is meg kell küzdenie.
A védőoltás ellenére, a gyerekek többsége azonban elkapja a bárányhimlőt, DE nem lesznek nagyon súlyos tüneteik, és az esetleges szövődményeket is elkerülik.
Ez azt jelenti, hogy pár pötty (15-20-30) rajtul is lesz, és a magas láz (39-40 fok) helyett hőemelkedéssel kell csak számolni.

Tomi születésekor már az új, homeopátiás doktornőnkhöz jártunk, és Ő lebeszélt a védőoltásról. Mivel Tominak nem volt olyan rossz, sőt az előzetes kórtörténete, ezért az ő esetében a védőoltás elhagyásáról döntöttünk.
Ennek most itt az eredménye. :(
Ez nem panasz, csak  sajnáljuk, mert nagyon szenved szegénykém.

Akkor lássuk azt amire nagyon sokan  vagytok kíváncsiak a tüneteket, és a teendőket.
A bárányhimlő már a lappangási idő alatt is fertőz, egészen addig, míg a pettyeken hólyag van. A betegség cseppfertőzéssel terjed (garatváladék, orrváladék).
A  lappangási ideje 1-2 hét. 
Az első tünet a 2-3 napig tartó hurutosság (orrfolyás, köhögés).
Ezt követően jelennek meg az első pettyek, amik óráról órára sokszorozódnak.
Legelőször a hajas fejbőrön, amit legtöbben nem vesznek észre (én sem), majd a mellkas, hát és az arcon is megjelennek.
Először piros folt látszik, majd egy idő után a folt közepén átlátszó, vízzel teli hólyagocskák (olyanok, mint a vízhólyag) jelennek meg. Ezek egy idő után kifakadnak, és besebesednek.
A kiütések nagyon  viszketnek, és a kifakadt hólyagok fájdalmasak.
Hőemelkedéssel és  magas lázzal jár.
Ami még rátesz egy lapáttal, hogy a nyálkahártyán is kijönnek a kiütések, azaz  a szájában is vannak. Ezek gyógyulnak a legnehezebben, és az evés, ivás is fájdalommal jár.

bárányhimlős kiütés

Mit kell tenni ha bárányhimlős a gyerkőc?
Fürdeni tilos, tusolni kötelező!
A törölközővel nem szabad dörzsölni a bőrt, csak leitatnia a vizet.
A ruházatot úgy válasszátok meg, hogy finom puha anyagú legyen, a címkét vágjátok ki belőle, és ha lehet világos színű legyen. Ez azért fontos, hogy jobban lehessen látni mennyire szennyeződött a póló a kifakadt hólyagoktól. Ha szükséges naponta többször cseréljétek ki a ruhát, hogy a váladékban ne tudjanak megtelepedni más kórokozók. Ezzel elkerülhetitek a felülfertőződést.
Ezért a pizsamát és a törölközőt is naponta cseréljétek, mossátok ki.
A viszketést, hűsítő,  mentolos hintőporral csillapíthatjátok. A bárányhimlő tüneteinek enyhítésére fejlesztették ki a Pox Clin habot.
A magas lázra lázcsillapítót kell adni.  Nagyon fontos, hogy itassátok a gyerekeket!!! Minél kisebb a gyerek, annál megterhelőbb a szervezetet számára a magas láz. Nagyon könnyen kiszáradhatnak, ezért fontos, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasszanak.

Homeopátia és a bárányhimlő:
1.  hólyagok megszüntetésére RUX THOSIDENDRON CH 15 3x5 golyó
2. viszketésre APIS CH 15 szükség szerint 5 golyó
3. VINCETOXIKUM 3x5 golyó 

 

2012. február 24., péntek

Magasságmérő gyerekszobába - falfestés

Már nagyon-nagyon-nagyon rég szerettem volna megcsinálni a fiúknak, de valami mindig közbejött.
Tomi a héten bárányhimlős lett, így a délelőttöket nem bevásárlással, takarítással és társaival töltöm, hanem a beteg gyerkőccel.
Mivel Tomi unatkozott, ezzel ütöttük el a mai napot. Még nincs teljesen befejezve. Füvet és pár állatot is kért a zsiráf mellé, na és persze a fentről lelógó faág, amit a zsiráf kóstolgat.
Amíg a körvonalat rajzoltam, ő az íróasztalnál festette meg a képet vízfestékkel.


Narancskrémes - csokidrazsés csavart kalács

Tücsök bogárnál láttam meg a gesztenyés csavart sütiket. Mivel már én is csináltam ilyet csak nagyban, kedvet kaptam a kis tesók elkészítéséhez.
Sajnos a boltban mellé nyúltam a polcon, és BL-80  liszt helyett, BL-55 vettem. Ehhez a liszthez kevesebb folyadék kell, ezért tettem a végén hozzá az 1 maréknyi teljes kiőrlésű lisztet.
A krémnél a cukrot csak saccoltam, mert szemre tettem hozzá, nem mértem le. Ezért lehet, hogy egy kicsit több vagy kevesebb kell majd hozzá nektek. 


Narancskrémes - csokidrazsé csavart kalácskák
Hozzávalók:
20 dkg liszt
20 dkg rétesliszt
1 maréknyi teljes kiőrlésű búzaliszt
2 dl víz
2 evőkanál burgonyapehely
5 evőkanál olaj
4 evőkanál cukor
1 teáskanál só
1 cs. szárított élesztő
krém:
4 db nagy narancs
1 narancs héja
15 dkg cukor
3 evőkanál búzadara 
csokidrazsé

Az élesztőt a meglangyosított vízben, kevés cukorral megkelesztem. A megkelt élesztővel együtt a többi hozzávalót a liszthez adtam és összegyúrtam.
Langyos helyen, letakarva 1 órát kelesztettem.
Közben a narancsokat meghámoztam. A fehér részeket is levágtam a héjjal együtt. A narancsokat felkockáztam, lábosba tettem, aláöntöttem szűk fél deci vizet, és a cukrot ár hozzáadva, fedő alatt feltettem főni. Kb. 25 perc múlva átöntöttem a turmixgépbe és összepürésítettem. Visszaöntöttem a lábosba, beletettem az 1 narancs lereszelt héját, a grízt és összefőztem.
A megkelt tésztát átgyúrtam, majd 8 részre osztottam. Pár percet vártam, majd a tésztákat egyenlő nagyságú téglalappá nyújtottam, 0,5 mm vastagra.
A téglalapokat megkentem 1 evőkanál krémmel, megszórtam a csokidrazséval, és a hosszabbik oldalánál kezdve feltekertem. Hosszában ketté vágtam úgy, hogy az egyik végénél kb. 2 cm-t meghagytam.
A hurka belső, töltött felét felfelé  állítottam és összetekertem a két szálat, a végét összecsíptem.
175 fokos sütőben 25-30 percig sütöttem.

 
Az első adag csavart után kedvem lett kipróbálni egy másik formát is. Így a megmaradt tésztákat összegyúrtam. Kinyújtottam, megkentem a krémmel, megszórtam a csokidrazséval és a hosszabbik oldalánál kezdve feltekertem. Kb. 5 cm-es darabokra vágtam, és a kis narancsos csigákat kapszlikba rakva, muffin formában megsütöttem.
Ezeknek a sütéséhez elegendő volt 18 perc.   


2012. február 21., kedd

Rizskoch 2.

Az előző rizskoch nagyon ízlett a családnak. A fiúk ismétlést követeltek. 
Mivel nem tudtam 1 nap alatt növényi mascarponét készíteni, ezért egy újabb receptet kellett kitalálnom.


Rizskoch
Hozzávalók:
3,5 dl rizs 
(lemerült a mérlegem, ezért nem tudtam megmérni a súlyát)
növényi tej 
(elfelejtettem mérni, egy kicsivel több mint 1 liter)
4 dkg növényi vaj
3 evőkanál cukor
1 db vaníliarúd
1 nagy marék mazsola
1 citrom reszelt héja
1 cs. vaníliás puding
1 evőkanál liszt 
1/2 teáskanál szódabikarbóna

A rizst feltettem főni kevés vízben, ahogy főtt el, úgy pótoltam a tejjel. Főzés közben hozzáadtam a cukrot, a citrom héját és a vaníliát.
Amikor a rizs megpuhult, hozzáadtam a mazsolát és a kb. 1,5 dl tejben elkevert lisztet, pudingport, szódabikarbónát. Állandó kevergetés közben még 3 percig főztem. A tűzről levéve belekevertem a vajat.
Kicsit sápadtnak tűnk a keverék, ezért hozzáadtam 1/2 mokkáskanál kurkumát (ez nyugodtan elhagyható, csak a színe miatt tettem bele).
Sütőpapírral bélelt tepsibe tettem és 175 fokon 30 percig sütöttem.


2012. február 19., vasárnap

Varázsló, farsangi jelmez

Varázsló a mesterségem,
varázspálca a segédem,
előhúzom, eltüntetem, 
megnyújtom a fületeket.


Gergő meglátva Tomin a jelmezt, meggondolta magát.
Nem Volt kutya szeretne lenni, hanem Varázsló mester. Ezért neki egy műanyag üvegbe beleteszünk játék békát, kígyót, szöcskét, skorpiót.
Az üvegre ráírom, hogy VARÁZSFŐZET.

Varázsfőzet
Hozzávalók:
1 db szárított békaláb
1 db kígyófarok
1 csepp skorpió méreg
1 pár szöcske szárny
5 csepp piros búbáj lötyi
:)))

Gergő képeit is felteszem. Neki március 2.-án lesz az iskolai farsangi mulatság. Addig az Ő palástját és süvegét is el kell készíteni. 


2012. február 17., péntek

Rizskoch növényi mascarponeval

Az előző bejegyzésben megosztottam veletek a növényi mascarponém titkát.
Így itt már csak a felhasználását írom le.
Miután kisült a rizsfelfújt, izgatottan vártam, hogy a megfelelő hőmérsékletre hűlve megkóstolhassam.
Nagyon kellemesen csalódtam. Az íze, az állaga végre olyanra sikeredett, mint a tejes, tojásos változata. A felvágott kockák nem estek szét, nem is száradt ki. A lehető legtökéletesebben volt krémes állagú.



Rizskoch
Hozzávalók:
2 dl rizs
9 dl növényi tej (zabtejet használtam)
1-1 kanál cukor, nyírfacukor
1 nagy csipet só
2 evőkanál liszt
1 teáskanál szódabikarbóna
1 db vaníliarúd
1 citrom reszelt héja

A rizst feltettem annyi tejjel főni, ami egy ujjnyira ellepi a rizst. Főzés közben kavargattam, és ahogyan a rizs szívta fel a tejet úgy pótoltam. Ehhez én 6 dl tejet használtam el. Ekkorra meg is puhul a rizs. A tűzről levéve hozzákevertem 1 dl tejet, alaposan elkevertem és fedő alatt hagytam 20 percet pihenni.
Amikor langyos hozzákeverek még 2 dl tejet, a mascarponét, a lisztet és a szódabikarbónát.
Zsírpapírral bélelt tepsibe tettem, és 175 fokon 30 percig sütöttem.
Mivel egy kicsit nagyobb tepsibe (30x22) tettem a rizses tésztát, ezért az enyém egy kicsit laposra sikeredett.
Lekvárral és porcukorral megszórva tálaltam. De lehet hozzá csinálni vanília vagy csoki öntetet is.


2012. február 16., csütörtök

NÖVÉNYI MASCARPONE szójajoghurtból

Laci az orosz fonat receptjénél említette, hogy ő házilag készíti el a mascarponét, tejfölből.
Gondoltam egy nagyot, ha Lacinak sikerült, nekem is sikerülhet. De ugye a tejallergia miatt nem lehet a szokásos alapanyagokat használni. 
Summa summarum azt gondoltam ki, hogy szójajoghurtból én is megpróbálhatnék mascarponét készíteni.
És lám sikerült. :))))


2 doboz szójajoghurtot beleöntöttem egy vászonzsákba. A hűtőben felkötöttem az egyik rácsra, alátettem egy bögrét és 3 napig csöpögni hagytam.
A képen tökéletesen látszik, hogy egy nagyon tömör, sűrű krémszerű anyagot kaptam. 
Tááátááám, elkészült a növényi mascarpone. :))))

Húsos orosz fonat

Ezt a finomságot édesen és sósan is eltudjátok készíteni.
Én a sóssal kezdtem, mert a vasárnapi ebédről kimaradt sült húst felszerettem volna használni.


Húsos orosz fonat
Hozzávalók:
40 dkg liszt
10 dkg rétesliszt
3 dl víz
2,5 dkg élesztő
2 púpos evőkanál burgonyapehely
5 evőkanál olaj
2 teáskanál só
1 teáskanál cukor
kevés frissen őrölt bort
töltelék:
2 egész sült csirkecomb
3 evőkanál ketchup
1 evőkanál édes Anna
1 teáskanál oregánó
1 nagy fej lilahagyma
3 db csemege uborka

A lisztet, a vizet meglangyosítottam. A liszt közepébe mélyedést csináltam, belemorzsoltam az élesztőt, a cukrot és ráöntöttem a vizet. 10 perc múlva a többi hozzávaló is belekerült és összegyúrtam a tésztát.
Langyos helyen 30 percet kelesztettem.
Közben a hagymát felaprítottam, olajon megdinszteltem. A húst levágtam a csontról és ledaráltam, hozzáadtam a hagymához, az édes Annával, a ketchuppal, a felkockázott uborkával és a fűszerrel együtt. A paprikakrém már eleve sós, így csak kóstolás után sózzátok meg a húst.
A megkelt tésztát újra átgyúrtam, kinyújtotta fél cm vastagra. Rákentem a tölteléket és a hosszabbik oldalánál kezdve feltekertem.
A formázás fázisfotóit megnézhetitek Lacinál.


180 fokos sütőben 30 percig sütöttem. Az utolsó 10 percben letakartam alufóliával, mert a darált hús kezdett megégni.
Ami meglepő volt, hogy másnap is olyan friss volt a tészta mintha akkor sült volna ki.  

2012. február 15., szerda

Bonbon készítése - MOZART KOCKA

Már nagyon-nagyon rég készülök arra, hogy bonbon készítsek. 
Most már nem maradt lehetőségem az esemény időpontjának tologatására, mert valamit ki kellett találnunk a nagyszülők születésnapjára.
Tücsökbogárnál láttam meg ennek a bonbonnak a receptjét, Ő pedig Gesztenyénél.

  
A fiúk nagyon élvezték. Onnantól kezdve, hogy meglátták a marcipánt az asztalon, már bármire rávehetőek voltak.
A végeredmény nagyon finom lett, tényleg mozartos az íze. :)
A nagy eseményhez (első bonbon készítése) azonban az is hozzátartozik, hogy valamit elronthattam, mert nekem nem lett olyan magas mint ahogyan az a többiek képei alapján várható lett volna. De így is mutatós darabkák lettek.
A mogyorókrém miatt sajnos ez nem tejmentes recept, de igyekszem ezt is megoldani majd.


Mozart kockák
Hozzávalók:
20 dkg marcipán
15 dkg mogyoró nugátkrém 
(Én a Lidl-ben vettem, Tücsökbogár Aldiban, Hoferben beszerezhető Bella márkájút ajánlja.)
1 marék darált pisztácia
csokikrém:
10 dkg 60%-os étcsokoládé
0,3 dl tejszín
csokis bevonat:
15 dkg étcsokoládé
1 evőkanál olaj
dísz:
transzfer fólia 

A kerámia tálat kibéleltem sütőfóliával, mert úgy könnyű kiemelni a masszát. 
A marcipánt felét a tál méretére nyújtottam  és a tál aljába tettem. 
A mogyorós nugátkrémet 20 másodpercre a mikróba tettem, hogy kicsit kenhető legyen és a marcipán tetejére kentem, majd a hűtőbe tettem.
Ezalatt elkészítettem a csokikrémet. A tejszínt fél percig melegítettem mikróban, majd beletördeltem a csokoládét és addig kevergettem míg felolvadt. Amikor kihűlt, a hűtőből kivett nugátkrém tetejére öntöttem és szépen elkentem. Ismét visszatettem a hűtőbe. 
A pisztáciát aprítógépben ledaráltam, majd a maradék marcipánnal átgyúrtam, a tál méretére nyújtottam és a kicsit megszilárdult csokikrém tetejére tettem, majd ismét hűtő. 
Másfél óra múlva elkezdtem felkockázni, de a nugátkrém kinyomódott a kockákból. Mivel már este volt, ezért visszatettem egész éjszakára a hűtőbe. Így reggel tökéletesen tudtam szeletelni. :))
A csokit gőz felett felolvasztottam és hozzákevertem az olajat. Az első kocka mártogatása után rájöttem ez nekem nem fog menni. Túl sűrű volt a csoki,  nagyon sok tapadt rá a kockára.
Ezért azt találtam ki, hogy nem mártogatom, hanem a tetejére kentem a csokimázat.
A transzfer fóliát a csokikockáknál picit nagyobb kockára  vágtam és a frissen felkent csokira tettem. Amikor a csoki megdermedt, levettem a fóliát.
A képen látszik, hogy nem mindenhol oldódott le a festék a fóliáról. De az első elkeseredés után, amit a bonbon magassága okozott, nagyon elégedettek voltunk az eredménnyel.


2012. február 13., hétfő

Uborkahajó, olajos kifli és a nagyszülők 68. szülinapja

A fiúk nagyon szeretnek zöldségeket enni a szendvicsekhez. 
Az egyik kedvencük az uborkahajó. Egyszer kaptak szeletelve és egészben is uborkát. Kértek hozzá hurkapálcikát és mire elfogyott a szendvics már nem is tudtam megszámolni hányadik gépezetet alkották meg az uborkából, fogpiszkálóból.
Azóta a hétvégi reggeliket ha lehet uborkahajóval eszik. :)


A szombati reggeli olajos kiflikből készült, amit Krisztánál láttam.



Olajos kifli
Hozzávalók:
50 dkg liszt
10 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
1 dl olaj
2 dl növényi tej
1 dl víz
2 teáskanál só
1 teáskanál cukor
1,5 dkg élesztő

A hozzávalókat összegyúrtam (vizet, tejet meglangyosítottam), majd 1 órát langyos helyen kelesztettem.
Újra átgyúrtam, 2 egyenlő részre osztottam és egyenként kör alakúra nyújtottam. Az egyiket 8 egyenlő a másikat 4 egyenlő részre osztottam.
Így lettek kisebb és nagyobb (szendvicsnek való) kiflik.
180 fokos előmelegített sütőben 25 percig sütöttem.

Vasárnap ünnepeltük  férjem szüleinek a születésnapját. Erre az alkalommal a fiúktól saját kezűleg gyártott bonbont kaptak. Ezt azonban egy teljes bejegyzést érdemel, ezért ezt a következő alkalommal osztom meg veletek.


Én is készültem egy csokitortával, amit már harmadik alkalommal sütök meg, mindenki nagy örömére. Recept itt.
Az utolsó két alkalommal két különböző ízesítéssel próbáltam ki. Szerintem ezekkel is csoda finom.
A csokikrémhez 1. narancs és citrom reszelt héját kevertem, 2. apróra vágott mazsolával gazdagítottam.

2012. február 9., csütörtök

Almás fánk

A blog statisztikája szerint a farsang időszakába érve, sokan vagytok kíváncsiak a fánk receptekre.
Kicsit kutakodtam és íme a következő farsangi fánk.


Almás fánk
Hozzávalók:
40 dkg liszt (fele sima, fele rétes)
1 dl növényi tej
5 dkg növényi vaj
2 evőkanál cukor
1 cs. szárított élesztő
1 teáskanál fahéj
1 db citrom reszelt héja és leve (szerintem fél citrom leve is elég)
2 közepes alma

A lisztet, tejet meglangyosítom. A liszt közepébe mélyedést készítettem, beletettem az élesztőt, 1 teáskanál cukrot és ráöntöttem a tejet.
10 perc múlva a vaj kivételével mindent beletettem (almát megpucolva, lereszelve), és összegyúrtam a tésztát. A vajat felolvasztottam , majd 2 részletben hozzáadtam a meggyúrt tésztához.
Az ujjaimat a tészta alá csúsztatva, lentről felfelé mozgatva a kezemet dagasztottam a tésztát. Így tényleg olyan, mint amikor a nagymamákat látjuk a sok-sok tojásos szalagos fánkot dagasztani.
Letakarva, langyos helyen 1 órát kelesztettem. Újra átgyúrtam, kinyújtottam, köröket szaggattam belőle. Egy kisebb pohár aljával vagy egy kanál hátsó felével mélyedést kell nyomni a karikák közepébe.
Ezeket újra letakarva, 30 percet pihentettem. Ez a lépés most kihagyhatatlan. Sütés közben az alma még ereszt levet, így olyan lesz a tészta állaga, mintha félig nyers lenne. Viszont ha pihentetjük, akkor a gázoktól levegősebbé váló tészta sülés közben nem ázik el belülről (ez az én tapasztalatom).


Az eredeti recepthez 2 db tojás kell.
Nem olajban, hanem sütőben sütötték meg, 180 fokon. Én 4 db fánkon kipróbáltam a sütőben sütést, de nagyon nem ízlett. Egy kemény ízesített kenyértésztát kaptam.

2012. február 8., szerda

Hagymakrémleves


Hagymakrémleves
Hozzávalók:
2 nagy fej vöröshagyma
1 fej fokhagyma
3 nagy szál újhagyma
2 dl zabtejszín
1 db leveskocka
2 evőkanál olaj
só, bors

A hagymákat megpucoltam, felkarikáztam. A lábasba 2 evőkanál olajon először a vöröshagymát, 4-5 perc múlva az újhagymát és szintén 4-5 perc múlva a fokhagymát is hozzáadva megdinszteltem.
A hagymákat felöntöttem vízzel, hozzáadtam a leveskockát, és 15 percig főztem.
A hagymás levet átöntöttem a turmixgépbe, hozzáadtam a tejszínt és összeturmixoltam.
A levest visszaöntöttem a lábosba, sóval borssal ízesítettem és még pár percig főztem.
Pirított zsemlekockákkal és magokkal tálaltam.

A fotó nem igazán jól sikerült, a fiúk már nagyon szerettek volna enni a levesből.

2012. február 6., hétfő

Zöldséges halleves

Még egy forró finomság a hideg napokra.


Zöldséges halleves
Hozzávalók:
40 dkg tengeri halfilé
2 szál répa
1 szál gyökér
1 fej zeller
1 nagyobb krumpli
1 fej karalábé
1 kis paradicsom, paprika
1 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 db leveskocka

A gyökeret, zellert és az egyik répát nagyobb darabokra vágtam. A paradicsommal, paprikával, hagymákkal együtt lábosba tettem, és felöntöttem vízzel. Mikor felforrt beletettem a leveskockát, megsóztam, fedő alatt lassú tűzön puhára főztem a zöldségeket.
Közben a krumplit, a karalábét és a maradék répát megpucoltam, a hallal együtt egyforma nagyságúra kockáztam.
A levest leszűrtem, beletettem a felkockázott zöldségeket és megfőztem. Amikor már majdnem puhák, a húst is beletettem a levesbe és még 5 percig főztem.
Apróra vágott petrezselyemmel megszórva tálaltam.

Olvasói levél

Zsuzsa barátnőm és a családja nagyon rajong mindenért ami a mediterrán térségre jellemző, így a gasztronómiáért is.
Ezért nagyon megörült, mikor meglátta a ciabatta receptjét a blogon. Szombaton el is készítette, és elküldött róla két képet.


Zsuzsa ezt írta a képek mellé:
Na kérem kisült a ciabatta. A család gyorsan át is keresztelte csubakkának-de isteni finom lett. Tényleg munkás egy kicsit de simán megéri dolgozni vele, mert annyira nagyon finom lesz.
 Néhány sütés után szerintem már elég rutinos leszek gyorsabban is megy majd és az adagot is emelni fogom. Ki kéne próbálni olivával is. 
 
 

2012. február 4., szombat

Gyömbéres-kókusztejes tyúkleves

Az ilyen nagy hidegben, ami a mostani pár napra jellemző, mindig jól esik egy jó nagy adag melegen illatozó leves.



Gyömbéres-kókuszos tyúkleve
Hozzávalók:
40 dkg csirkemell
1 hüvelykujjnyi gyömbér
1 nagy fej vöröshagyma
2 nagy gerezd fokhagyma
1 kávéskanál fűszerpaprika
1,5 dl kókusztej
1/2 citrom leve
5 dkg szójacsíra
1 db húsleves kocka

A csirkemellet körömnyi nagyságúra felkockáztam. A hagymákat apróra vágtam, a gyömbért lereszeltem.
A hagymát és a gyömbért 1 evőkanál olajon megdinszteltem, majd a húst  hozzáadtam és fehéredésig kevergettem. Ekkor rászórtam a fűszerperpikát és még fél percig kevergettem.
A leveskockát 0,8 dl forró vízben feloldottam, és a kókusztejjel együtt a húsra öntöttem.
Fedő alatt lassú tűzön addig főztem míg a hús megpuhult.
Én nem kaptam szójacsírát, csak olyan keveréket, amiben a szójacsíra mellett bambusz és bébikukorica is volt. Ezt alaposan leöblítettem, beletettem a levesbe, belecsavartam a citrom levét, és még 2-3 percig főztem.
Korianderlevéllel vagy petrezselyemzölddel díszítve kell tálalni.
Nagyon finom, nagyon pikáns!


A receptet a 100% siker, 100% élevet könyvből vettem.

2012. február 2., csütörtök

Magos bagett

A tökmagos bagett sütésének ötlete Magditól ered. Nagyon szeretek hozzá benézni. Ő főz, a férje fényképez. Na de milyen képek? Csodálatosak, a Mindennapi ételeink blogon lelki feltöltődést eredményez a képek nézegetése. 



Magos bagett
Hozzávalók:
20 dkg liszt
10 dkg rétes liszt
10 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
2 evőkanál burgonyaszirom
2 csapott teáskanál só
1 teáskanál méz vagy cukor
1 cs. szárított élesztő
2,5 dl víz
3 evőkanál olaj
1 marék tökmag
1 marék napraforgó mag
1 marék szezámmag

A liszteket öszekeverem a sóval és mikróban meglangyosítom. Közepébe mélyedést készítek beleszórom az élesztőt, beleteszem a cukrot vagy mézet és ráöntöm a langyos vizet.
Amig kel az élesztő, a tökmagot robotgépben ledarálom, és a többi maggal együtt száraz serpenyőben pár perc alatt megpirítom.
Amikor az élesztő már úgy méz ki mint egy fej karfiol, beleszórom a tálba a többi hozzávalót és bedagasztom a tésztát.
Langyos helyen 30 percig kelesztettem, majd újra átgyúrtam.
A második gyúrás után két egyenlő részre osztottam és 3-4 percig pihentek. A pihentetés azért szükséges, mert akkor könnyebben nyújtható, formázható a kelt tészta, nem fog visszaugrani.
Formázás után, sütőpapírral bélelt tepsibe tettem, konyharuhával letakartam és még 20 percet kelesztettem.
175 fokos sütőben, 22 percig sültek. Néztem az órát. :)))


Related Posts with Thumbnails