2013. március 30., szombat

Gipsz tojás Húsvétra




Évek óta megvan a húsvéti tojás mintás szilikonos sütőformám, de semmi nem sikerült benne.
Először a piskótával próbálkoztam, beleragadt. Utána csokitojást szerettem volna készíteni, de az meg apró darabokra tört mikor kinyomtam a formából.
Idén eszembe jutott, hogy nem evésre készítek benne valamit, hanem kézműveskedni fogunk vele.
Vettem egy 2 kg-os modellgipszet. Egy adagot sima csapvízzel palacsinta sűrűségűre hígítottam, és beleöntöttem a formákba.
2 óra alatt megkötött. Óvatosan kivettem a formából, és másnapig radiátorra tettem száradni.
A fiúk nagyon élvezték a pingálást. :)))


Kellemes Húsvéti ünnepeket! :)

2013. március 28., csütörtök

Főzős gyurma (Play - doh)

Már nem is emlékszem mikor találkoztam először a főzős gyurmával, olyan rég volt.
Na de ez az eset is gyarapítja az "Ami késik nem múlik" kategóriát.


Főzős gyurma
Hozzávalók:
20 dkg liszt
10 dkg só
1 evőkanál olaj
3 dl víz

A sót, és a lisztet összekevertem egy lábosba, hozzáadtam az olajat, végül csomómentesre kevertem a vízzel.
Kis lángon feltettem főni. A gyurmát folyamatosan keverni kell, mert pillanatok alatt leragad.
Gyorsan elkezd sűrűsödni, de nem egyszerre mint a puding, hanem a híg masszában először csak kisebb darabok keményednek meg, majd végül az egész egy galacsinná áll össze.
Ekkor levettem a gázról, kipottyantottam egy nagyobb vágódeszkára, és a fakanállal szétnyomkodtam, hogy gyorsabban hűljön.
Amikor langyosra hűlt átgyúrtam, kisebb adagokra osztottam, éééééés kezdődhetett a színezés.


Csak piros ételfestékem volt otthon, a többit emlékezetből rögtönöztem.
barna - karob por
zöld - őrölt babérlevél
sárga - kurkuma
Annyira jók lettek a színek, hogy csak a gyurma kedvéért biztosan nem fogok ételfestéket venni. :)


Mivel pár nap, és a fiúk megint kiöntenek reggel az ágyból, mi más lehetett volna a téma mint a Húsvét.


Nyuszi kalács Húsvétra

Itt a húsvéti szünet! :)))
Ezt megünnepelvén estére nyuszis kalácsokat sütöttünk.
Nagy tálakra tettük a szendvicsnek valókkal, a vajat, a zöldségeket, és nekikezdtünk a falatozásnak. :)))
 


Nyuszi kalács
Hozzávalók:
50 dkg fehér tönköly liszt
2,5 dl növényi tej
5 dkg kókuszolaj
2 teáskanál só
1 teáskanál barna cukor
2 evőkanál nyírfacukor
1 citrom reszelt héja
1 csomag szárított élesztő

A sóval elkeverem a lisztet, mélyedést csinálok, beleteszem a barna cukrot és az élesztőt, majd ráöntöm a langyos tejet.
10 perc múlva a maradék hozzávalók is belekerülnek (a kókuszolajat kb. 1,5 percig kell mikróban melegíteni míg folyékony lesz), és összegyúrom.
30 percig langyos helyen kelesztettem, újra átgyúrtam, és 2 felé osztottam.
Az egyik feléből elkészültek a csavart, bolyhos farkú nyuszikák. A másik adagból a hagyományos kinézetű nyuszi család.



2013. március 26., kedd

Kalácszsömle Húsvétra



Kalácszsömle
Hozzávalók:
20 dkg teljes kiőrlésű tönköly liszt
20 dkg fehér tönköly liszt
2,7 dl zabtej
5 dkg növényi vaj vagy 5 evőkanál olaj
2 teáskanál só
1 teáskanál barna cukor
2 evőkanál nyírfacukor
1 csomag szárított élesztő

A liszteket összekeverem a sóval, közepébe mélyedést csinálok, beleteszem az élesztőt a barna cukrot, és ráöntöm a langyos tejet.
10 perc múlva a maradék cukrot,  az olvasztott (langyos, nem meleg) vajat is hozzáadom, és összegyúrom a tésztát.
Ha valakinek lágy lenne a tészta, akkor 1-2 maréknyi fehér lisztet nyugodtan hozzáadhat.
30 percig langyos helyen kelesztettem, újra átgyúrtam, és lemértem.
Pont 80dkg lett a nyers tészta, így 8db, 10dkg-os adagra vágtam. A tésztákat zsömle alakúra formáztam, és sütőpapírral bélelt tepsibe tettem.
Amíg a sütő 180 fokra melegedett, újra pihentek egy kicsit. 
15 perc alatt, szép barnára sülnek.

2013. március 24., vasárnap

Nyuszis dísz

Ezt a nyuszis tartót a Praktika Húsvéti számában láttam, textilből megvarrva.
Mivel én nem tudok varrni, de ez a dekorációs ötlet nagyon megtetszett,sokat töprengem rajta, hogyan tudnánk mi is megcsinálni a fiúkkal.
A hét elején beugrott, hogy van fehér eldobható tányérunk, abból tökéletes lenne. A sablont elővettem, rátettem a tányért, és pont akkora volt mint a textilből elkészíthető darab mérete. :)


Hozzávalók: 2db műanyag, eldobható tányér, kartonpapír, színes, és fehér papír, fekete filctoll, és tetszőleges színű festék (én zöldet használtam).

Az egyik tányért félbe vágtam, majd az egészben maradt tányérral összeragasztottam, ragasztópisztollyal. Gondolom a pillanatragasztó vagy a technokol is jó erre a célra.
A fél tányért lefestettem zöld színűre, és amíg száradt a festék kivágtam a nyuszi fejét, fülét, tappancsait kartonból, és fehér papírból. A fülekhez mintás origami papírt használtam, de ha nincs otthon mintás papír vagy színes, akkor a gyerkőcök ceruzával ki is színezhetik.
Végül a megfestett, fél tányér szélére felragasztottam a nyuszit.


Mi a fiúk ajtajára tesszük ki dísznek, és ebbe lehet bedobálni a kívánságokat, hogy a nyuszi tudjon válogatni melyik ajándékot tudja beszerezni.

2013. március 16., szombat

Pár perces répatorta

Tegnap találtam rá egy szintén tej- és tojásmentes oldalra, teljes élet tej és tojás nélkül.
Nagyon tudom ajánlani, oly annyira, hogy már ki is próbáltam róla az első receptet.


5 perces répatorta
Hozzávalók:
6 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
9 dkg répa apróra reszelve (közepes nagyságú)
2 evőkanál cukor (nyírfa cukor)
1/2 teáskanál sütőpor (szódabikarbóna)
1/2 teáskanál fahéj
1/2 evőkanál citromlé
5 evőkanál zabtej
1 evőkanál olaj (kókuszolaj)

A hozzávalókat összekevertem egy tálba, majd 3 kivajazott, kilisztezett hőálló formába (felfújt) osztottam el.
Mikróban egyenként, 2 percig sütöttem.
Barack lekvárral, és csokiöntettel meglocsolva tálaltam REGGELIRE. A fiúk nagyon örültek neki. :))

Így néz ki megsütve, és nyersen.

A zárójelbe tett hozzávalókat használtam én.
5 evőkanál tejjel a piskótánál kicsit hígabb állagú tésztát kaptam.  
A receptben megadott mennyiségekből 3 süti készül, mivel mi négyen vagyunk ezért csináltam még egy adagot, amit már csak 4 evőkanál tejjel készítettem és így lett olyan állagú, mint az eredeti oldalon láttam.
Mindkettőt megkóstolva az egész család a hígabb tésztára adta le a szavazatát. Úgy piskótás lett a megsült süti, míg a kevesebb tejjel készült kicsit gumis állagúra sült.

Ha nyírfacukorral készítitek, és csak magában fogyasztjátok, akkor beleillik a candida diétába. :)
Related Posts with Thumbnails