2012. március 20., kedd

Angry birds - Mérges madarak

Nem is tudom hol kezdjem.
Nálunk nem divat a videojáték. Azért sem engedjük, mert a kicsi még kicsi hozzá, de mindent akar amit a nagy.
Az első próbálkozásuk egy müzlis dobozba rejtett játék volt. Ezen a sarkvidéki állatokat lehetett fényképezni repülőről. Az kapta a több pontot aki minél közelebbről tudta úgy lefényképezni a fókát, pingvint, jegesmedvét, hogy a kép közepére kerüljenek. A másik egy tűzoltós játék. Itt egy repülővel kellett leszállni a vízre, megtankolni és oltani az erdőtüzet.
Tehát nem volt benne semmi durvaság, agresszió. Mivel a  három fiú szépen rebesgette a pilláit, végül beadtam a derekamat.


Most pedig 2 évvel később megjöttek a mérges madarak. 
Apuka kezdett titokban vele játszani, de mivel függő lett törvényszerű volt, hogy előbb utóbb lebukik. A fiúk persze ki akarták próbálni.
Mivel szerintünk semmi kivetnivaló nincs abban, hogy csúzlival lövik a malacokat megengedtük nekik.
Most ott tartunk, hogy több hét kihagyással játszhatnak vele, 20-20 percet.

Nagyon szerettem volna nekik örömöt okozni, ezért utána néztem, hátha kapható mérges madár kézzel fogható formában is.
Kapható, de túlzásnak érzem, hogy egy kislabdányi plüssért 3000Ft-ot fizessünk.
Ekkor jött az ötlet, hogy megcsinálom nekik hungarocell golyóból.
Pár hete egyszerre voltak betegek, amikor már jobban érezték magukat nekikezdtünk együtt. Gergő már az elején eldöntötte, hogy ő apának csinálja íróasztal dísznek. :)
A fekete kontúrokat alkoholos filccel megrajzoltam, feltűztük hurkapálcára, majd akrilfestékkel kifestettük.
A taraját piros kartonból vágtam ki, egy éles késsel bevágtam a helyét, és beletoltam a hungarocellbe.
A tartója WC-papír guriga. Gergő ide rejtette a TITKOS ÜZENETÉT.


Éééés, végül a vacsora is mérges madár lett. :)))


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails