2013. október 8., kedd

Sütőtökkrémes csiga tej és tojásmentesen

Az oviban szüreti mulatság volt egy hétig. Ebben az évben a hét termése a tök volt, így mindent ami kapcsolódik a tökhöz nagy szeretettel vártak az Óvónők.
Sajnos láttam rá esélyt, hogy lesz olyan szülő aki tökös sütivel fog készülni, így én is a gép elé ültem és elkezdtem keresgélni. Ilyenkor sajnos nem veszik figyelembe Tomi allergiáját (gyakorlatilag semmikor), és sajnos hoppon marad, azaz a többiek eszik a finom házi sütit, ő meg csak ül az asztalnál és nézi a többieket.
Na lényeg a lényeg, ezt szerettem volna elkerülni, ezért én is készültem egy sütivel.


Sütőtökkrémes csiga
Tészta:
1kg fehér tönkölyliszt 
2 teáskanál só 
16 dkg cukor 
4 dkg élesztő 
10 dkg olaj 
5 dl zabtej 
Töltelék: 
40 dkg sütőtök (sütőben megsütve) 
1/2 teáskanál fahéj 
2 evőkanál méz

A sütőtököt még előző este félbevágtam, és 200 fokos sütőben 1 óráig sütöttem. Amikor elhűlt, kanállal kiszedtem belőle 40 dkg-nyit,  beízesítettem és egy műanyag zárható dobozban a hűtőbe tettem. A tésztát bedagasztottam, majd folpackkal letakarva (amit megkentem pár csepp olajjal) ezt is a hűtőbe tettem.
Másnap reggel a tészta hatalmasra dagadt, olyan gyönyörűséges volt, hogy örömömben ugráltam.
Átgyúrtam, 5 percet pihentettem. A tésztát elfeleztem, majd lisztes felületen az egyiket nagyon vékonyra nyújtottam, és megkentem a tökös töltelék felével. Feltekertem mint a bejglit, és 2 cm-es csíkokra vágtam.
Sütőpapírral bélelt tepsibe tettem őket, nem túl szorosan egymáshoz. Amíg a sütő 190 fokosra melegedett letakarva pihentek, és a másik tésztát is elkészítettem.
15-20 percig sütöttem őket. Sajnos a nagy sürgés forgásban nem figyeltem az időt. Inkább a csigák színét figyeltem. Amint barnássá váltak kivettem. Így tökéletes puhák maradtak, nem száradt ki, és égett meg a tészta.
Az óvónéniknek szívecskék készültek. :)



Ezt a sütit is bátran ajánlom mindenkinek. Én úgy lettem a nagy rajongója, hogy pici gyerekkorom óta kiköpöm a sütőtököt vagy meg sem kóstolom. Na de azért mert én nem szeretem nem csinálhatom meg, hogy a gyerkőceim ne maguk döntsenek róla, hogy szeretik-e vagy sem.
Annyira ízlett nekik, hogy még azon a héten meg kellett sütnöm a következő adagot. Akkor mazsolát, és aszalt vörös áfonyát is tettem a töltelékbe.

2 megjegyzés:

  1. Köszönöm a receptet,mindenképpen kipróbálom! Igen,jellemző, hogy az én gyerekeim minden mulatságkor csak néznek, ha nem készülök sütivel magam is.

    VálaszTörlés
  2. Mi 4. éve csináljuk ezt az oviban. Olyan elkeserítő. Amiért nagyon mérges vagyok az az, hogy ünnepségekkor vagy ha fellépnek rendezvényen, neki soha nem készülnek külön. Az ő kezébe is belenyomják a tejcsokit, és kihátrálnak a helyzetből azzal, hogy majd kérdezd meg anyukádat, megeheted-e? Én ilyenkor visszaviszem a csokit, ők meg vérig vannak sértve. Na de hátha már kinövi Tomi az allergiát, és a sulit tiszta lappal kezdhetjük. :)

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails