2010. március 27., szombat

Tojásallergia

2 éves tojásmentes gyakorlatommal bátram merem nektek mondani, hogy merjetek nagyot álmodni. Igen is lehet tojást is tartalmazó ételeket, tojás nélkül elkészíteni. Na persze azért vannak határai az álmodozásnak, de nem kell lemondani azokról a receptekről, amelyek 1 vagy 2 db tojást írnak elő. 
Sok próbálkozás eredménye az is, hogy tudok a fiúknak rántott húst, bundás kenyeret és palacsintát is készíteni, természetesen tojás nélkül. Pedig ezekre az ételekre azt mondják, hogy a tojás a lényege, a ragasztó, ami elengedhetetlen az elkészítésükhöz.
Jelentem, nem így van, az én konyhai gyakorlatom ezt megcáfolja.
Lássuk, akkor hogyan készítem én a rántott húst és a rántott májat.
A hússzeleteket fűszerezem, sózom. Azt, hogy milyen fűszert, fűszereket használok, az mindig az aznapi hangulatomtól függ. A májat viszont csak is a Kotányi grill fűszerkeverékével ízesítem. Fontos, hogy a sütés előtt fél órával már kivegyük a húst a hűtőből. Így a forró olajat nem hűti vissza a hideg hús.
A bundához előveszek egy mélytányért, abban keverem össze a hozzávalókat. A panírozni való nyersanyag mennyiségétől függően 1/2 vagy 1 dl zabtejszínhez teszek 1 csipet sót, pár kanál vizet, majd ezeket összekeverem. Végül annyi liszt kerül a tejszínes, vizes keverékhez, hogy egy sűrűbb palacsintatésztát kapjunk.
Ebbe a folyós tésztába mártva kerülnek a hússzeletek és a máj a forró olajba.
A sütési idő ugyanannyi, mintha tojással készült párizsi bundában készítenénk az ételt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails