2013. március 28., csütörtök

Főzős gyurma (Play - doh)

Már nem is emlékszem mikor találkoztam először a főzős gyurmával, olyan rég volt.
Na de ez az eset is gyarapítja az "Ami késik nem múlik" kategóriát.


Főzős gyurma
Hozzávalók:
20 dkg liszt
10 dkg só
1 evőkanál olaj
3 dl víz

A sót, és a lisztet összekevertem egy lábosba, hozzáadtam az olajat, végül csomómentesre kevertem a vízzel.
Kis lángon feltettem főni. A gyurmát folyamatosan keverni kell, mert pillanatok alatt leragad.
Gyorsan elkezd sűrűsödni, de nem egyszerre mint a puding, hanem a híg masszában először csak kisebb darabok keményednek meg, majd végül az egész egy galacsinná áll össze.
Ekkor levettem a gázról, kipottyantottam egy nagyobb vágódeszkára, és a fakanállal szétnyomkodtam, hogy gyorsabban hűljön.
Amikor langyosra hűlt átgyúrtam, kisebb adagokra osztottam, éééééés kezdődhetett a színezés.


Csak piros ételfestékem volt otthon, a többit emlékezetből rögtönöztem.
barna - karob por
zöld - őrölt babérlevél
sárga - kurkuma
Annyira jók lettek a színek, hogy csak a gyurma kedvéért biztosan nem fogok ételfestéket venni. :)


Mivel pár nap, és a fiúk megint kiöntenek reggel az ágyból, mi más lehetett volna a téma mint a Húsvét.


3 megjegyzés:

  1. Jó ötlet, kipróbálom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kihagyhatatlan!
      Én is nagyon élveztem, annyira más az állaga, és a színekkel is jó volt játszani. :)))

      Törlés
  2. Mennyi ideig tárolható el? Miben érdemes tárolni?

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails