2011. június 23., csütörtök

Almakrémes-málnás torta


Most már bevett szokássá vált, hogy a fiúk szülinapjukra és a névnapjukra is tortát kapnak. Mivel én készítem, mindegy, hogy  piskótát sütök vagy valamilyen más süteményt.
Most Tomi 4. szülinapját ünnepeltük, ő mondhatta meg, hogy milyen tortát kér. Repülős tortaformát.
A repülőt teljesíteni tudtam, vagyis az apukája, mert ő formázta meg, a formatortát nem, de így is tetszett neki.
A piskótába most tönkölyliszt is került, ezért tettem bele a sütőport. Féltem, hogy a szódabikarbóna nem lesz elég a teljes kiőrlésű liszt megemeléséhez.


Tej- és tojásmentes piskóta
Hozzávalók:
25 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
25 dkg sima liszt
20 dkg cukor
5 dl növényi tej
2 evőkanál kakaópor
1 citrom reszelt héja és leve
1 mokkáskanál szódabikarbóna
1 cs. sütőpor
12 evőkanál olaj

A száraz hozzávalókat összekevertem, majd a tejet, olajat, citromlevet is beletettem. 
Egy nagy tepsit kibéleltem sütőpapírral és beleöntöttem a piskótatésztát.
180 fokos sütőben 25 percig sütöttem.
Amikor kihűlt félbe vágtam, majd az így kapott kockákat, lapjával is elfeleztem.
Az almakrémmel megkentem, a középső réteg krémjére rászórtam a málnát. 
A tortabevonó masszát porcukros sütőpapíron kinyújtottam és beborítottam vele a tortát.


Almakrém
Hozzávalók:
4 nagy db NAGY alma
cukor ízlés szerint
kicsi fahéj, szegfűszeg
1 csomag vaníliás pudingpor

Az almát meghámoztam, magházát kivágtam és felkockáztam.
Beletettem egy lábosba a cukorral és a fűszerekkel együtt. Annyi vizet öntöttem hozzá, hogy az alma tetejétől 1 ujjnyival lejjebb legyen, azaz ne lepje el a víz.
Amikor megfőtt  a fűszereket kivettem és robotgépben összepürésítettem. A pudingport nagyon kevés vízben elkevertem és hozzáadtam a lábasba visszaöntött almapüréhez. Pár perc alatt besűrűsödik.
Amikor kihűlt, akkor kentem meg vele a piskótát.

7 megjegyzés:

  1. Gratulalok, szep lett es biztosan finom is :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a dicséretet.
    Azért van pár szépséghibája, a fénykép ápol és eltakar. :)
    De nem vagyok elégedetlen, a fiúk lelkesedése számít, nem az én véleményem!

    VálaszTörlés
  3. Olaj helyett olvasztott tejmentes margarinnal is működne? löszi

    VálaszTörlés
  4. Szerintem nem. Az olaj mikor kihűl nem szilárdul meg a vaj viszont igen.

    VálaszTörlés
  5. Szia! Nagy segítség nekem a receptgyűjteményed. Két allergiás kisfiam van tej, tojás, banán, kakaó, paradicsom diétán. AZ érdekelne, hogy egy torta bevonáshoz mennyi massza kell? Alá kensz krémet? Illetve a repcsi mennyi masszából készült? Júliusi szülinapra próbálkoznék hasonlóval. Köszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Betty!
      Szegeden a cukrászdiszkontban, 1kg-os kiszerelésben tudtam megvenni a bevonót. Nem kell az összes, de kevés marad ki. Nem mindig tettem alá cukorral kikevert Ligát, mikor milyen kedvem volt.

      Törlés

Related Posts with Thumbnails