2011. február 14., hétfő

Zsemlemorzsás rántott hús, tojásmentesen


Már párszor írtam a rántott hús készítéséről, amik nagyon hasonlítanak az eredetihez.
Na de a mostani, felülmúlta minden várakozásomat. Kinézetre, állagra és ízre tökéletes megfelelője a tojással, zsemlemorzsával készülő rántott húsnak.
Évekkel ezelőtt, amikor még én is az interneten kutakodtam tej és tojásmentes receptek után olvastam, hogy folyadékot étkezési keményítővel elkeverve lehet a tojást helyettesíteni.
Szombaton a férjem kérlelt, hogy rendes rántott húst szeretne enni. Hosszú idő óta most először kért meg, hogy készítsek két féle ételt. Beadtam a derekam, nem csak a fiúk élvezhetnek elsőbbséget. De vasárnap reggel ébredéskor beugrott a tojás helyettesítéséről olvasottak. Gondoltam próba szerencse.

Rántott hús
Hozzávalók:
3 tenyérnyi nagyságú hússzelet
4 evőkanál szójajoghurt
1 teáskanál keményítő
zabpehelyliszt
zsemlemorzsa
olaj

A hússzeleteket kiklopfoltam, megsóztam. A joghurtot csomómentesen elkevertem a keményítővel és egy csipet sóval. A lisztet és a zsemlemorzsát egy lapos tányérba öntöttem. Mivel nehezen elérhető a tej és tojásmentes zsemlemorzsa, én ezt is itthon készítem el. A szikkadt vizes zsemlét felkockázom, 1 napig hagyom száradni, majd késes robotgéppel ledarálom.
A húst megforgatom a lisztben, utána a joghurtban, végül a zsemlemorzsában.
Forró olajban kisütöm, papírtörlőn leitatom.


Szerintem a natúr szójajoghurtot lehet zabtejszínnel vagy más növényi tejszínnel, joghurttal helyettesíteni.

4 megjegyzés:

  1. Szia, Amit én szoktam venni panírmorzsát tej és tojásmentes. Amíg ezt nem találtam meg én is itthon csináltam. Remélem tudtam segíteni.:)
    A brióst kipróbáltam csak más töltelékkel isteni lett. :)

    http://gabonatej.blogspot.com/2011/01/fozeshez-hasznalom-meg-nem-teljes-lista.html

    VálaszTörlés
  2. Nagyon örülök, hogy megsütötted, de leginkább annak, hogy ízlett.
    Nálunk a fiúk minden nap könyörögnek érte. :)

    VálaszTörlés
  3. Na és a férjed mit szólt? :-)

    VálaszTörlés
  4. A férjem az első falat után felkiáltott:
    - Éljen, megint ehetünk rántott csirkecombot!

    Vasárnap biztosan az lesz az ebéd. :))

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails