2013. április 16., kedd

Pitypanglekvár



Számomra az év felfedezetje a PITYPANGLEKVÁR.  :)
Múlt héten láttam róla képet a facebook-on. Nagyon megörültem, és beindította a kíváncsiságomat, már csak azért is, mert nálunk a kertben annyi pitypang van, hogy kaszálni lehetne.
Szombaton vendégeink voltak, nem szégyelltem magam és befogtam a gyerekeket pitypang fejet gyűjteni.
Egy közepes nagyságú műanyag tálat telegyűjtöttünk, azt használtam fel. A virágokat beletettem a csapba, vizet engedtem rá, kicsit meglögybőltem őket, majd a vízből finoman kiemelve kicsit megrázogatva, egy műanyag tálba tettem.
Ez után jött az igazi türelemjáték, ugyanis 1óra alatt sikerült a sárga szirmokat kicsipegetnem. 



  Mosáskor ennyi kosz jött le a virágokról.

Azt írták a többiek, hogy a zöld része ne kerüljön bele, nehogy keserű legyen. Egy idő után már nagyon untam, és feladni készültem, mert nagyon fájt a körmöm, és nem igazán haladtam. Erre fogtam magam, és kóstolást tartottam. Találomra 5 nagyobb fej virágot kiválasztottam, és a szirmokat a pici zöld levelekkel vagy szirmokkal (nem tudom minek hívják) együtt leharaptam, és alaposan megrágtam. Én semmilyen keserű ízt nem éreztem, ezért bátrabban mertem csipegetni, és nem zavart ha a zöld részből is belekerült egy kicsi.
Amikor az összes pitypanggal végeztem, ráöntöttem 1 liter tisztított vizet, és feltettem főni. Mivel nem szerettem volna az összes kincset tönkretenni a főzéssel, ezért 5 perc után levettem a gázról. Mikor kicsit hűlt átöntöttem egy üvegbe, amikor teljesen elhűlt betettem éjszakára a hűtőbe.
Másnap leszűrtem, a virágokból kinyomkodtam a vizet, és feltettem 15dkg nyírfa, és 15dkg barna cukorral főni. Fél óra múlva belekevertem 3:1-ben zselésítőt, majd forrón az üvegekbe töltöttem.
Ebből a mennyiségből a képen látható 2 üveg lekvár, zselé, méz (kinek hogy tetszik) készült.


4 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Igen kóstoltuk. Nekem felejthető az íze, a férjemnek nagyon ízlett.
      Inkább a tudat jó, hogy teljesen tiszta, vegyszermentes gyógynövényt fogyasztunk. :)
      Legközelebb ha készítek, akkor ajándékba fog menni. Annyit könnyítek a dolgomon, hogy a virágszirmokat a tövüknél egy késsel el fogom vágni (a pici zöld szirmok nem keserűek, és nem fog 1 óráig tartani a csipkedés).

      Törlés
  2. nekem nem lett sárga inkább zöldes miért

    VálaszTörlés
  3. Sajna mivel én is most készítettem először, nem tudom mi a titka a zöldes színnek.
    Tettél bele a szárából vagy a leveléből is?
    Azt is olvastam, hogy kinyílt virágfejeket lehet csak leszedni, a bimbósakat nem

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails