2010. május 28., péntek

Falatnyi finomságok GYEREKNAPRA

Még két nap és felvirrad a gyereknap.
Mi a férjemmel azt találtuk ki (gondolom ezzel nem vagyunk egyedül), hogy ezen a napon nem játékokat kapnak a gyerekek ajándékba, hanem élményeket. Minden évben megpróbálunk Szegeden vagy a közvetlen közelben olyan szabadidős programot találni, ami nagy élményt jelent a gyerekeknek.
Tavaly a lakhelyünkön, Algyőn maradtunk. Lehetett lovagolni, lovaskocsikázni, ugráló várazni, mindezt ingyen. Egy fiatal vitorlásrepülő pilóta elhozta a repülőjét és azt is kilehetett próbálni, az összes gombbal, botkormánnyal és irányítóval együtt. Nagyon élvezték a fiúk. Volt még kézműves foglalkozás, arcfestés.
Ami az élmények mellett elmaradhatatlan a gyermeknapon azaz édesség. Idén falatnyi édességekkel szeretném meglepni a fiúkat. Ezeket egy-egy zacskóba kiporciózva magunkkal is vihetjük a programokra.
Az egyik finomság a megunhatatlan kókuszgolyó.
Hozzávalók:
Darált háztartási keksz, Liga vagy Linco vaj, kakaópor, barack lekvár, cukor, növényi tej vagy befőtt leve, kókuszreszelék. Sajnos a pontos adagokat nem tudom, mert mindig szemmel mérem ki a mennyiségeket.
A háztartási kekszet ledarálom robotgéppel vagy már eleve daráltan veszem, ez kb. 1/2 kg. A keksszel elkeverem a 3-4 evőkanál cukrot, a 2-3 evőkanál kakaóport, majd hozzáadom az 5-10 dkg vajat, 3-4 evőkanál levárt és szétmorzsolom a cukros-kakaós keksz reszelékkel. Ha ezzel megvagyok szép lassan öntöm hozzá a folyadékot, amikor gyurma állagú lesz a massza, akkor van kész. Ekkor szólok a fiúknak és elkezdhetjük a gombócgyártást. Én gyúrom, ők hempergetik a kókuszreszelékbe.
A kókuszgolyónak van egy "egészségesebb" változata ez a  
kókuszos-répagolyó.
Hozzávalók:
1/2 kg répa
2-4 evőkanál  darált dió
2-4 evőkanál darált háztartási keksz
3-4 evőkanál méz
kevés narancslé
A répát lereszelem és hozzákeverem a diót, a kekszet és a mézet. Ha szükséges egy kevés narancslével javítok a massza állagán.
A kész keverékből golyókat formázunk és kókuszreszelékben meghempergetjük.
Húsvét után rátaláltam a 8 éhes száj c. blogra. Írtam Virágnak, aki hozzájárult, hogy a receptjét felhasználjam az én oldalam gazdagításához is.
Pisztáciás golyó
Hozzávalók:
30 dkg darált háztartási keksz
15 dkg cukor
10 dkg darált dió
15 dkg darált pisztácia
1 evőkanál kakaópor
10 dkg étcsoki
A kekszet, a diót a cukrot és a felolvasztott étcsokit össze kell keverni, majd meggybefőtt levével gyúrható masszát kell készíteni. Szerintem meggybefőtt helyett nyugodtan lehet használni növényi tejet.
Végül a gombócokat a darált pisztáciában kell megforgatni.
Javaslom még az intenzív ízekért, hogy a diót darálás előtt száraz serpenyőbe pirítsátok meg. 
Mindhárom receptnél nyugodtan lehet használni aszalt gyümölcsöt, amit fel kell aprítani és ezzel gazdagítani a süteményt. 
Változatossá tehető még, ha olvasztott csokoládéba vagy tortabevonóba mártod a golyókat és színes cukorkákkal vagy kristálycukorral díszíted a tetejét.
Mindenkinek szép napsütéses, élményekben gazdag, gyermeknevetéstől hangos vasárnapot kívánok!

5 megjegyzés:

  1. Szia! Mit használsz a kókuszgolyóhoz milyen kekszet? Van olyan háztartási keksz amiben nincsen tojás? Én amit néztem abban volt és nálunk tojásallergiás van a családban :(
    Köszi!

    VálaszTörlés
  2. Zoli!
    Kimentem a kamrába, de nincs itthon háztartási keksz. Ha megyek a boltba megnézem.
    Addig az Albert kekszet ajánlom:
    https://www.groby.hu/termekek/etel-ital/8-gyori_albert_keksz_220_g.html

    Rákerestem a háztartási kekszekre is:
    http://bolthely.hu/hazaviszi/id/05372_Detki_haztartasi_keksz_1kg_hagyomanyos

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm! Nálatok mennyire súlyos a tojásallergia? Olyat ehettek, ami nyomokban tartalmaz(hat) tojást? Nálunk maximum allergia van, olyat nem merek adni ami tartalmazhat tojást :( és még olajosmag allergia is van, így emiatt nem vettem meg ezt a kekszet. Marad a sp.r-os sajátmárkás vajaskeksz. Ajánlom! Ismered esetleg? 300Ft.

    VálaszTörlés
  4. A fiúk ehetnek olyat ami nyomokban tartalmazhat.
    A sp. kekszet biztosan kipróbálom. Én is köszi. :)

    VálaszTörlés
  5. nagyon szívesen! sárga zacskót keress majd :)(250grammos)

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails