2010. június 9., szerda

Vizes fagyi - SORBET

Itt a kánikula. Amit ilyenkor a gyerekek kívánnak az egy nagy gömb fagyi.
Tomi miatt nagyon sokat szenvedtünk tavaly nyáron a fagyi ügyben. Gergő ehetné, Tomi nem. Így próbáltunk minél kevesebbet fagyizó közelébe menni. Amikor már nem tudtuk halogatni a dolgot, mert Gergőnek azért mégse kellene szenvednie az Öccse allergiája miatt, bementünk egy cukrászdába. Kiderült, hogy a gyümölcsös fagyik nagy része vízzel készül. Nagyon megörültünk neki. Már nem tűnt olyan ijesztőnek az olaszországi nyaralás fagyi szekciója. Nem estünk kétségbe, kint is megkérdeztük, hogy van-e tejmentes fagyijuk és ők is 3-4 félét tudtak nekünk kínálni.
A nyaralásból hazaérve, a szórólapok között felfedeztük, hogy a  Family Frost árul vizes jégkrémet. Egész héten a sárga trillázós autót lestük, hogy feltöltsük a fagyasztót.
Idén pedig én készítem el a vizes fagyit, azaz a sorbet-et. Pofon egyszerű, nem kell hozzá sok minden csak sok-sok gyümölcs, a többi hozzávaló pedig biztosan minden háztartásban megtalálható - cukor, víz, citrom.
Szerencsére nálunk a kert akkora, hogy egy kicsi veteményest ki tudtunk alakítani. Az első amit ültettem az-az eper volt. Idén is bőséges lett a termésünk, tegnap éppen 1 kg-ot szüreteltem, így kézenfekvő, hogy az első sorbet-tünk epres lett.
1/2 kg eper
4 evőkanál cukor (8 dkg)
1/2 citrom reszelt héja
4 evőkanál víz
2 dl natúr szója joghurt
5 db közepes mentalevél
A vízből és a cukorból szirupot főztem (forrástól számítva még 4-5 percig lassú tűzön forralom). Az epreket megmostam, feldaraboltam és a turmixgépbe tettem. Ráöntöttem a langyos szirupot, a joghurtot, beledobtam a mentalevelet, ráreszeltem a citromot és Gergő elfordította a gombot. 
Miután minden eperdarab eltűnt, egy laposabb műanyag tálba öntöttem és betettem a fagyasztóba. 1 óra múlva megkevertem, majd még kétszer megismételtem ugyanezt a műveletet.
Akit zavarnak az epermagok, az fagyasztás előtt szűrje át egy szűrön.
Az elején azt írtam, hogy nem kell hozzá csak gyümölcs, víz, cukor és citrom. Ez így is van!!! Én a joghurtot azért tettem bele, mert másnap járt le a szavatossága. Nem akartam, hogy kárba vesszen. A joghurt mentes változatot 1,5 dl vízzel kell készíteni.
Ha valaki felnőtt társaságot szeretné meglepni eme hűsítővel, pár kanál alkoholt is keverhet hozzá. Nem muszáj lefagyasztani csak jól behűteni. Magas pohárba szívószállal kínálva mindenki a receptért fog könyörögni. :))
Természetesen nem csak eperből lehet elkészíteni - málna, cseresznye, megy, banán, dinnye, alma
Fontos információ a sorbet-tel kapcsolatban, amit sok oldalon olvastam. Nem szabad sok cukorral készíteni, mert a cukor nem fagy meg, így híg lesz az állaga.
 Amíg  én az epreset készítettem Tomi "ződséges sobet-et" csinált. Ez is nagyon fincsi lett. :)))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails