2010. december 3., péntek

MIKULÁS CSOMAG - se tej, se tojás

A Mikulás csomag is egy nagy kihívás. Szeretném, ha a csomagba nem az a pár darab édesség kerülne, amit egész évben ehetnek.
A mikulás csoki elengedhetetlen kellék. Minden évben a Tesco-ban szerzem be. Novemberben már biztosan kikerül a polcokra az a pár darab étcsokoládéból készült figura, ami nekünk engedélyezett. Én rögtön lecsapok rá, mert egy hét múlva már huss, elfogyott az összes.
A másik választék a zselés szaloncukor. Eddig bármelyik márkát néztem, nem volt benne tejszármazék.
Idén úgy döntöttem, hogy nem stresszelem magam azzal, hogy minden boltban órákat töltök azzal, hogy az összetevőket olvasgatom.
Én csinálok csokoládés édességeket.

Emeletes csoki
Hozzávalók:
16 dkg süthető étcsoki drazsé
5 dkg növényi vaj
2 evőkanál zabtejszín
1/2 db mandarin leve és reszelt héja
marcipán vagy tortabevonó massza

A hozzávalókat a marcipán kivételével, gőz felett összemelegítem. Amikor kész, csak akkor adom hozzá a mandarint.
Egy tálcát vagy tányéralátétet beborítok alufóliával, pár csepp olajat szétkenek rajta a kezemmel és kezdődhet az alkotás.
A csokiból 1 teáskanállal kiszedek az alufóliára. Ez kerek formára szétterül. A massza kétharmadát csinálom meg így. Ha készen vagyok kiviszem a hidegre. Mikor megdermedt, behozom és folytatom. Marcipánból vagy tortabevonó masszából (nagyon hasonló az íze, és csak fele annyiba kerül), mogyorónyi golyókat készítek, ezeket kilapítom a kezemmel és ráteszem a csokikorongokra.
Közben a megmaradt csokit újra felteszem gőz fölé és hozzáadok a csokidrazséból egy maréknyit ( ez a 16 dkg-on felül van), hogy sűrűbb legyen. Amikor elolvadt a csoki, újabb kupacot teszek a marcipánra. Majd erre jön még egy réteg marcipán (fele akkora golyókból, mint az előbb) és végül csokival zárom a sort.


Ezt a csokit kipróbáltam az adventi naptárhoz való formába, de ahhoz túl híg és nem tudtam egészben kinyomni belőle. Ezért ezt nem ajánlom hozzá.

2010. dec. 5. utolsó pillanatok!!!

Csoki gyurma
Hozzávalók:
1,5 evőkanál méz
3 kiskanál keményítő
8 dkg étcsokoládé vagy tortabevonó


A mézet és a keményítőt összekeverjük, majd hozzáadjuk a gőz felett felolvasztott csokit.
Mikor elkeveredtek a hozzávalók ki kell önteni sütőpapírra. Ha elhűlt át kell gyúrni. Gyúráshoz szükség van konyhai kéztörlőre, mert sok zsiradék jön ki a masszából. Az átgyúrást addig kell ismételni, míg a megfelelő gyurma állagot el nem éri. 
Én nem készítek belőle semmit. Odaadom a fiúknak a gyurmát, majd ők megformázzák és azonnal ehetik is. :))
A kész műveket majd lefotózom.
forrás


Albert torony karácsonyi köntösben
Hozzávalók:
1 nagyobb csomag Albert keksz
krémhez:
15 dkg cukor
1 evőkanál kávé
5 evőkanál liszt
2 evőkanál kakaó
4 dl növényi tej
25 dkg növényi vaj (Liga, Linco)
díszítéshez:
marcipán, tortabevonó massza vagy csokigyurma

A krémhez a száraz hozzávalókat összekeverjük, majd egy kevés hideg tejjel elkeverjük. A maradék tejet felforraljuk, a tűzről levéve hozzáadjuk a keveréket. Ez pont olyan, mint mikor pudingot készítünk. Folyamatos keverés közben a krémet megfőzzük. Nem kell megijedni, pillanatok alatt besűrűsödik és olyan lesz az állaga, hogy megáll benne a kanál.
Amikor már csak langyos, hozzákeverjük a szoba hőmérsékletű vajat és kész az isteni krém.

Egy kekszet vastagon megkenünk krémmel, ráteszünk egy másikat. A tetejét meg lehet kenni olvasztott étcsokival, de lehet csupaszon is hagyni.
A marcipánt vagy amit be tudtunk szerezni, kinyújtjuk sütőpapíron (így könnyebb lesz felszedni) és karácsonyi süti formákkal kiszaggatjuk (fenyőfa, csillag, harang, angyalka).
A karácsonyi mintákat rátesszük a csokikrémes kekszek tetejére és mehetnek be a hűtőbe pihenni.
A keksz a krémtől nagyon finom puha lesz.

 

2 megjegyzés:

  1. Nálunk idén nem lesz édesség a csomagban,(sehol sem láttam étcsokimikulást, hipermarketekben meg nem jártam, de amúgy sem szereti Robin az étcsokit.De nagy örömömre kaptam varázsszívószálat, ami tej és tojásmentes:)
    Emellé Robinnak színesceruza, foglalkoztató, színező, könyv, Rheának, Fakopáncsból csörgő, és "száncsengő", és könyv kerül a mikuláscsomagba:)

    VálaszTörlés
  2. Szia! Van olyan recepted ami adventi naptárba való apró édesség? köszönöm

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails