2011. július 12., kedd

Tökmagos csavart


Ezt a formát Krisztinek köszönöm. Nagyon!
Tegnap nézegettem a képeit és szerelem volt első látásra. Amikor blogot olvasgattam már kelt a tészta a konyhába. Hát persze, hogy kitaláltam valamit és ezt a formázást választottam.

Kenyér tészta
Hozzávalók:
50 dkg liszt BL-80
20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
1 cs. szárított élesztő
4,5 dl víz
3 teáskanál só
1,5 teáskanál cukor
2 púpos evőkanál burgonyapehely
3 evőkanál olaj
töltelék: 
4 dkg tökmag (2 marék)
10 dkg növényi vaj (Liga)

A lisztet és a vizet meglangyosítottam. A lisztben elkevertem a sót, mélyedést készítettem bele. Beletettem a cukrot, az élesztőt, ráöntöttem a langyos vizet. 10 perc után a többi hozzávaló is belekerült és összegyúrtam a tésztát.
1 órát langyos helyen kelesztettem. Újra átgyúrtam, majd 15 dkg-os adagokra osztottam (9db), 5 percet pihentettem.
Egyesével nagyon vékonyra nyújtottam, megkentem a tökmagos vajjal, feltekertem. A tökmagot száraz serpenyőben megpirítottam, majd ledaráltam, és villával eldolgoztam a szobahőmérsékletű vajban. 


A rudat amit a feltekeréssel kapta, hosszában bevágtam úgy, hogy a rúd elején és végén 1 cm-t nem vágtam be.
Ezt a hosszában bevágott rudat S alakban megformáztam. 


Zsírpapírral bélelt tepsibe tettem és megint 1 órát kelesztettem.
200 fokos sütőben 5 percig sütöttem, majd 180 fokon folytattam még 20 percig.


5 megjegyzés:

  1. Köszönöm!
    Én is el voltam tőle ájulva, mikor kivettem a sütőből.
    A formája, a vonalai lenyűgözőek.
    Próbáljátok ki!!! Megéri befűteni a konyhát! :))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon guszta lett! Ügyes vagy! Biztos finom, olyan jó ropogósnak látszik a fotón!! Egyet levennék a tálról...

    VálaszTörlés
  3. Bisztos finom! Nagyon szép!

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails