2011. november 24., csütörtök

Ünnepi étel karácsonyra - Mandarinos nyúl

2 évvel ezelőtt kezdtünk megismerkedni a nyúllal. Nekem egy kicsit vadas az íze, de a fiúknak nagyon ízlik.
Egyszer mama is sült nyulat készített ebédre. Az első falat után rájöttem, hogy én valamit nagyon nem jól csinálok. Össze sem lehetett hasonlítani az enyémmel, mennyei volt.
Akkor elfelejtettem az összes receptemet és csak úgy készítem, ahogy ő szokta. Illetve most egy icipici pluszt adtam hozzá.


Mandarinos nyúl
Hozzávalók:
1 kg-os nyúl (legalább, inkább nagyobb legyen, mint kisebb)
25 dkg szeletelt bacon
3 szál újhagyma
3 gerezd fokhagyma
2 szál rozmaring (1/2 evőkanál szárított)
3 db mandarin
só, bors
2 evőkanál olaj

A nyulat megmostam és feldaraboltam. A darabokat megsóztam, megborsoztam, és betekertem a szalonnába.
Az olajat eloszlattam a tepsi alján, majd beletettem a húsokat. A hús tetejére karikáztam a hagymát, ráreszeltem a mandarin héját, a levével meglocsoltam. Végül a rozmaring levelek is rákerültek.
A tepsit lefedtem alufóliával, és 190 fokon 50 percig sütöttem.
Fólia nélkül még 5-5 percig pirítottam mindkét oldalát.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails