2010. november 30., kedd

Csokis keksz

Valamelyik nap lépegettem egyik oldalról a másikra és rátaláltam erre a csodálatos csokis kekszre.Itt

Csokis keksz
Hozzávalók:
20 dkg liszt
14 dkg növényi vaj
12 dkg cukor
2 teáakanál vanília aroma
10 dkg étcsoki
5 dkg darált dió

A hideg vajat a liszttel, cukorral, dióval, aromával késes robotgépben összedolgoztam.
A csokit egy zacsiban sodrófával kis darabokra törtem.
A tésztát kiborítottam a gépből (még ilyenkor nem áll össze teljesen) és a csokit hozzáadva összegyúrtam.
Fóliába betekerve, a hűtőbe tettem fél órára.
Lisztes deszkán 3 cm vastag hengert formáztam belőle és 2 cm-es szeletekre vágtam.
A szeleteket kicsit szétnyomtam a tenyeremmel, majd zsírpapírral bélelt tepsibe tettem.
175 fokon, 14-16 percig sütöttem.

 első sütés

második sütés - mandulás

Miért változtattam? 
Az eredeti recept szerint 200 fokon 20 percig kell sütni. Nekem már 10 perc után fekete lett az alja és szörnyen kemény. A kimarad pár darabot, már csak 8 percig hagytam a sütőbe, így sokkal jobb lett, de még nem volt az igazi.
Mivel a második adag annyira ízlett a fiúknak, ezért újra kellett próbálkoznom.
A vanília aromám elfogyott, mandula aroma került bele és dupla adag csoki.
A hőfokot és a sütési időt lecsökkentette.
Így is kemény lett egy kicsit, de ez is gyorsan elfogyott. 3 darabot eltettem, mert kíváncsi voltam rá, mikor lesz olyan puha, hogy egy kis gyerkőc foga is megbirkózik vele.
Pénteken sütöttem és vasárnap délben tökéletes volt az állaga.
A képek nem igazán adják vissza jól, de a sütik nem barnultak meg, akkor jó, ha olyan a színe mint sütés előtt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails