2011. augusztus 19., péntek

Kézműves - vászon festése - HÉTSZÍNVIRÁG

Már régen olvastam Kingánál erről a varázslatról. A napokban megint írt róla, így emlékeztetett rá, hogy itt az ideje a tettek mezejére lépni.

Kell egy régi kiselejtezett vászon lepedő vagy párnahuzat, konyharuha, A lényeg, hogy fehér legyen.
Szükség van még filctollra, alkoholra, befőttesüvegre, gumira, ragasztóra, színes papírra, csepegtetőre.


A vásznat megfelelő méretűre vágtam. Rágumiztam a befőttesüveg tetejére. 
A fiúk bepöttyöztek a filctollal, majd egy pipettával középen rácsöpögtettem annyi alkoholt, hogy kifusson az üveg pereméig.


Az alkoholt gyógyszertárban lehet megvenni, a pipettát egy Vigantolos üvegből vettem ki.
Amikor vászon megtelt a virágfejekkel, kicsipeszeltem és megvártam míg megszárad.


Száradás után kivasaltam, felragasztottam egy kartonlapra (most egy dobozt vágtam fel, de jó egy müzlis doboz is).
A fiúk filctollal megrajzolták a virágok szárait, leveleit. Gergő napos égboltot is rajzolt.
Kiválasztották, hogy milyen színű keretet szeretnének, kivágtam és azt is felragasztottuk.


A ragasztó fogyóban volt, ezért a második képnél a vásznat nem ragasztottam, hanem tűzőgéppel rögzítettem.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails