2010. október 29., péntek

Pénteki rovat - HÉTVÉGI MENÜAJÁNLAT

SZOMBAT
Paradicsomleves
Grízes tészta

Ezek hozzávalóit nem írom le. Szerintem ezek olyan ételek, amiket az első között tanul meg az ember lánya.
A paradicsomlevest úgy szoktam elkészíteni, hogy 1-1 szál répát, gyökeret lereszelek, vöröshagymát apróra vágok és kevés olajon megpárolok. Ráöntöm az 1 liter 100%-os paradicsomlevet, kevés sót, 2-3 kanál cukrot teszek hozzá és felforralom.
Sajnos tojásmentes betűtésztát még nem sikerült beszereznem, de a napokban erre bukkantam: teljes kiörlésű lisztből készült, tojásmentes betűtészta.
A grízes tésztához tojásmentes durumlisztből készült tésztát használok. A Vita pasta, Cerbona vagy Durillo tésztákat szoktam vásárolni, mikor melyik akciós. Mostanában pár olasz tészta is kapható a nagy bevásárló központokban. Ja és el ne felejtsem a gabona boltokat megemlíteni, ahol bio tojásmentes tésztákat lehet beszerezni. Igaz ez már a drágább kategória, de a levestésztákat én is itt veszem meg.
A grízt 1 evőkanál olajon megpirítom, felengedem annyi vízzel, hogy éppen ellepje és folyamatos kevergetés közben addig főzőm, míg pörgős nem lesz.
Porcukorral, lekvárral eszik a gyerekek.


VASÁRNAP
Tejszínes raguleves
Rántott csirkecomb krumplipürével

A tejszínes raguleves elkészítése megegyezik a múlt heti húslevesével, csak ebbe répa, kukorica, gomba kerül. Az aprólék helyett pulykanyakból készül. A megfőtt húst leveszem a csontról és kisebb darabokra vágva visszakerül a levesbe.
Miután a zöldségek megfőttek, hozzáadok a leveshez 2 dl növényi tejszínt, 2 karika citromot és még 2 percig forralom a levest. A citromkarikákat csak tálalás előtt szedem ki a levesből, addig nyugodtan maradhat benne, hogy pikáns legyen a leves.


A rántott csirkecomb már szerepel a blogban. Itt találod meg.
Most az én rántotthúsom és a hagyományos panírral elkészített hús képét teszem fel.


A megpucolt, kockára vágott krumplit sós vízben megfőzöm. A levét leöntöm, hozzáadok kb. 5 dkg-nyi növényi vajat és botmixerrel simára pürésítem.

HÉTFŐ
Marinírozott hal zöldséges tésztával
Hozzávalók:
marinádhoz:
50 dkg Pengasius filé (bármilyen halat használhatsz)
1 gerezd fokhagyma
2 evőkanál szójaszósz
3 evőkanál víz
1 evőkanál étkezési keményítő
1/2 citrom leve
1 teáskanál cukor
tésztához:
1/2 csomag tojásmentes spagetti
2 szál répa
1 közepes cukkini
1 db pritamin paprika
1/2 doboz kukorica konzerv (Ami a vasárnapi ebédről maradt ki.)
2 nagy szál újhagyma
1 fej lilahagyma
zöldségzöld, snidling

A halat megmosom, 1 cm-es kockákra vágom. A marinádhoz valókat egy műanyag tálba összekeverem , beleforgatom a halat és 1/2 óráig beteszem a hűtőbe.
A tésztát felteszem főni, bő, sós, lobogó vízbe.
A wokot pár kanál olajjal felforrósítom. 
A hagymát felkarikázom, a cukkinit felkockázom, a répát julienne-re vágom, a paprikát is vékony csíkokra szelem, a kukoricát leöblítem.
A forró olajba beleteszem a répát, 2 perc múlva a cukkinit, újabb 2 perc múlva a hagymát és a paprikát és ezt is 2 percig párolódni hagyom. Természetesen végig kevergetni kell a zöldségeket. Amikor kész, hozzáadom a kukoricát és ekkor sózom meg a zöldségeket. A leszűrt tésztát a wokba teszem és összekeverem a zöldségekkel, majd kiteszem egy tálaló tálba.
A wokot elöblítem és 2-3 dl olajat hevítek benne. A húst kiveszem a hűtőből, kéztörlőn leitatom róla a marinádot és az olajban 5-8 perc alatt kisütöm.
Lecsöpögtetem és a tészta tetejére szedem, majd az apróra vágott friss zöldfűszerekkel megszórom.



Desszert
Mákos puliszka

A Növényi tejet felforrósítom, belekeverem a kukoricadarát, a kristálycukrot és megfőzőm mintha tejbegrízt készítenék. Kiszedem 4 kistálba.
A mákot frissen ledarálom, összekeverem mézzel, reszelt narancs vagy citromhéjjal  és a levükből is egy kicsit hozzáfacsarok.
A mákos keveréket a puliszka tetejére kanalazom.
Erről nem tudtam képet készíteni mert a fiúk már az asztalnál ültek és türelmetlenek voltak.
Ez a desszert egy kalcium bomba. A tej is kalciummal dúsított, a mák pedig a legmagasabb kalcium tartalommal rendelkező növény. 10dkg- ban 900mg kalcium van. Ez egy 3-5 éves gyerkőcnek majdnem 2 napi szükségletét fedezi.

1 megjegyzés:

  1. Enikő írta nekem @-ben:
    Nagyon köszönöm a "rántott" hús receptet a blogodról! Nálunk a gyerekek a csirkemellet szeretik, ezért abból készítettem. Ehhez elég volt 20 perc sütés összesen. Nagyon tetszett a gyerekeknek, igazi ropogós husi volt.

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails